Esetleg egyeseknek nem tetszik az, hogy mindig ilyen egyszerű címeket adok a bejegyzéseimnek, de ez nem azt jelenti, hogy a világot, ami körülvesz minket ilyen egyszerűen le lehetne írni (ahogy ezt egyes pártok hiszik, de ebbe ne menjünk bele mert én még csak a jéghegy csúcsát látom, meg amennyire egy könnyűbúvár ellát éjnek idején a sápatag holdfényben), csak így jön ki, meg a cím arra jó hogy felkeltsük az érdeklődést...

Szóval ma hajnalban, ami lehet h másnak már reggel, arra ébredtem hogy a Hold süt bele az arcomba, de olyan erősen, ahogy egy rakoncátlankodó ifjú őzbak rázza az ágakat, tehát elég erősen ahhoz h zavarjon. Miután észrevettem nem tudtam visszaaludni, pedig megpróbáltam.

Amikor a Nap mosolyog rám, mint egy gyönyörű nő, akkor nekem is mosolyognom kell és néha tisztelgek neki, mintha a bátyám lenne. De a holdsütés nem gyakorolt rám ilyen hatást, mintha nem az mosolygott volna rám, akitől vártam csak a tükörképe...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.