Hát újra becsekkolok. [tudtam, hogy aláhúzza ez a szar; jól van az msn ablaka is felugrott annak ellenére, hogy nincs net, szakadjon meg; Panda Antivirus alacsony védettségi szint, kár hogy említettem az internet hiányát…]

Nah, már régóta írni akartam a pöckökről [mi van? Milyen pöcök???], közismertebb nevén a fülhallgatóról. Mármint, hogy mennyire jók/rosszak. És most nem technikai minőségben szeretnék érdemit alkotni [mivel csak igen keveset tudnék hozzászólni értelmesen].

 Busz. Hát igen. Mivel külváros kevesebb a fiatal a hajnali órákban, hétköznap, mivel a többség nem a belvárosban jár suliba, de azért akadnak szép számmal. És nemcsak a fiatalság hordja, hanem a középkorúak is. Fülhallgatók, fejhallgatók, fülbecuppanós, normál, kicsi, nagy, csilivili, színes, fekete, fehér, régi, megszikszalagozott. Sok walkman mobil, mp3, iphone, szimpla mobil, fasza mobil…

Néha pedig nincs kedvem zenét hallgatni a buszon, pihenek, lihegek a futás után, aztán tíz perccel később mégiscsak előkaparom. Senki nem beszélget, még akkor sem, ha ismerőssel találkozik, mert az túl hangos lenne. Aztán valakik mégis csak dumálnak, öreg nénik pletyiznek, de inkább csak a későbbi buszokon.

 Metro. Több fiatal. Kicsit később is van már, mint mikor elindultam [logikus, nem?]. Tömeg, de még az első megállók környékén kevésbé, hát így lehetőségem van felmérni mennyien hallgatnak zenét. Sokan [igazából gondoltam rá, hogy szám szerint megszámolom többször is, de aztán elvetettem ezt az időigényes, idegőrlő munkát {ugye milyen jó indokáradat?}], általában – már amennyire első ránézésre látható – az utasok egyharmada, de van, hogy a fele. Majd’ teljesen elszigetel bármilyen külső eseménytől, főleg ha még olvas is az ember zenehallgatás [erről a szóról mindig az alsós énekórák jutnak az eszembe, és a rövidítéséről is és nem a zárt helyi dolgozat] közben. Tökéletes ötvözet. Már ha tudjuk, hogy mit akarunk elérni vele.

 Az én mSD kártyám 2GB. Nem túl sok, de azért nem is túl kevés + ott van még a rádió [mr2]. Persze arra nem elég, hogy az összes zeném ráférjen, és emiatt cserélni is szoktam a listát. De emiatt sokszor nincs kedvem odamenni valaki ismerőshöz, hacsak nem egy nagyon jó ismerős, hogy kicsit dumáljunk a buszmegállóban és inkább kicsit odébbállok, hogy még véletlenül se vegyen észre. Vagy a buszon úgy ülök, hogy ne lásson. Nem vagyok rá büszke, de ez van. És nekem sokkal inkább van kedvem a kedvenc, vagy éppen a hangulatomhoz illő zenémet hallgatni, mint dumálni. De sokszor ugyanez a helyzet, ha egy könyvvel utazom. Nem keresem a társaságot. Nem is véletlenül szokták [még régebben, amikor lehetett még ránk hatni] úgy említeni a kirándulások, táborok lapján, hogy antiszociális ricsajkeltő eszköz. És ebben igazuk volt. Ez az egész erőteljesen antiszociális, mindennemű társas tevékenységnek ellensége. És még mielőtt valaki elfelejtené, hogy most nem a zenéről, hanem az egyszemélyes megoldásról van szó.

 Ugyanakkor ez a megközelítés igencsak egyoldalú. Mert mindenki tudja, hogy milyen jó otthon, egyedül zenét hallgatni, amikor magam alatt vagyok, és rohadtul nem vagyok kíváncsi arra, hogy ki mit mond, és mit csinál. Személy szerint nekem segít, az hogy ha elég ideig hallgatom a kedvenc, alkalomhoz illő zúzós zenémet, akkor elszáll a haragom és már csak az élvezet marad meg. És szerintem ez a megoldás még mindig jobb, mintha ordibálnék a családommal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.