Mintha csak kötelességből írnék, de ez nem igaz, mert a normál kötelességeimet sem tudom mindig teljesíteni. Állandó zene, ez kell. Azt se tudom, hogy miről akartam írni. Ja igen, az elmúlt két hét beteljesedéseként túl vagyok a nyelvvizsgán, who cares anyway? [micsoda erőfitogtatás]. Egyszerűen úgy éreztem előtte, hogy most úgy valahogy elértem a korlátaim szélére, és az erőtartalékaim is sürgős feltöltődésért rimánkodnak. Valami iskola, nyelvvizsga felkészítő, valami tanulás, alvás, másnap szívás. Valahogy így nézett ki az elmúlt tíz munkanap, ja meg szombatonként tánc [egyszerűen egy vicc az egész, rohadt unalmas és még csak nem is normális rockyt tanít a nő… mindegy is, leszarom], utána meg rajz [az meg jóságos, néha élvezem, néha csöndes idegrohamot kapok] Halálosan fáradt vagyok, és azt sem tudom, miről írtam már korábban és miről nem.

Jöttem hazafelé a buszon [ugyanaz a fajta éjszakai cucc, elsősoros üvegtükör, éppen csak egy másik lány] és már hátulról megismertem, már korábban is megcsodáltam és rájöttem, hogy a régi sulimba járt, valószínűleg. És csak vártam arra, hogy majd ha leszáll, rávillantok egy mosolyt, de elszalasztottam a pillanatot, majd legközelebb [elképesztő, nemde?]

Azt hiszem, le kellene állnom egy bizonyos ismerősöm blogjának az olvasásával, kezdem mindinkább a napjainak a részesének érezni magamat. Veszélyes, nem mondom. De érdekel, mert miért ne érdekelne, egyszer már túl voltam rajta, ahhoz meg hogy ismét belebonyolódjak, ahhoz meg talán már nem vagyok elég hülye… talán

[visszajöttek a régi szép idők >windows7 ~ vista<]

Szóval azért nem raktam ki egyből, mert még írni akartam arról, hogy szokott lenni egy időről időre ismétlődő beszélgetős est a helyi fiatalok között [jaj de körülményes, leszarom, akkor is így mondom el]. Szóval onnan jött a kérdés: Mennyire érzem magamat szeretve? és azt mondtam, hogy kb. 50%ig. És igen, érzem hogy kellene még, de mindezt elég passzívan élem meg, nem vagyok elégedetlen, se szomorú, csak a középérzet szürkesége eltompított már mindent,  talán még az is jobb lenne, ha szarabbul érezném magamat, mert akkor meglenne a kényszer hogy kitörjek belőle, de így nincs. A langymeleg posványvíz. Állandó lehangoltság, néha jobb, néha rosszabb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.