Itt ülök a gép előtt, a köd éppen eloszlóban van, mivel a Nap is kegyeskedett felkelni végre. Múlt héten is kb. így volt, lefeküdtem időben [nem most :P] aztán másnap korán felébredtem, úgy döntöttem, hogy akkor most szépen napfelkeltét fogok nézni, meg fotózni – az ablakomból. Takaróba csavarodva vártam, míg felbukkant a Nap az egyik szomszédos ház kéményei és egy diófa ágai között, közben meg néztem/ fotóztam a felhőket és örültem, hogy itthon is vannak olyan felhők, amilyeneket én is szeretek. Fontos volt, fontosnak éreztem, hogy szánjak magamra egy kis időt, amikor valami újszerűt csinálok, egyedül. És bejött, megérte, gyönyörű volt.

Tegnap este szórakozott a net, nem mutatott semmi hajlandóságot arra hogy normálisan működjön, hát hagytam. Ilyenkor úgy látszik mindig elkezdem rendezgetni a papírjaimat, amik egy hatalmas halmaz részeiként tengnek az asztalom szélén. Ott volt egy papír, amire ezekkel az alkalmakkor írtam, és meglepően nem sok változás volt bennük, kb. most is ugyanaz a helyzet, fontosabbnak tűnő aktuális egyének jönnek-mennek. Na jó, valamelyest változott az életem, kicsit kényszerűen, de már orientálódtam, rajz az építészetire, angol a sok plusz ponthoz :P Ezeket se mondom el másoknak, mert félek, hogy ha mindenkinek ezzel hencegnék aztán a végén mégse sikerülne, akkor az mekkora pofára esés lenne, azokat meg valamilyen – különös – okból nem nagyon komálom. Hát igen. Kicsit keveset olvasok mostanában, összehasonlítva a korábbi időszakaszokkal, de ez nem csak azért van, mert el vagyok foglalva, hanem inkább túl sokat függök a hálón, mint egy lajhár. Majd redukálom, legalábbis megpróbálom [bármikor hazajövök, öcsém állandóan ott fekszik z ágyán olvas, nem is tudom mikor láttam más pozitúrában, ja igen – gép előtt … ]

Most már a szombatjaim is zsúfoltak, nem csak a hétköznapjaim.  Hét, hét után szalad el, összefolynak és mindig csak a bizonyos programjairól tudom, hogy mi mikor volt, csak összevetem azokkal és kiszámolom. Zsúfoltság.

Rájöttem, hogy a mi osztálytermünk van a legjobban kidekorálva mindenféle baromsággal az egész iskolában. Talán ez is a végzős életnek eredménye, gyermekdedségünk egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.