Mostanában egy csomót filóztam azon, hogy minden, amit leírok egy nagy halmaz részei. Ez a nagy halmaz az egész emberiség. Ebből jönnek a részhalmazok, amik egyre jobban leszűkítik a találatokat. Mint egy részletes keresés/lekérdezés, ami a megfelelő paramétereket beütve kiadja az élet lekérdezésének eredményeképp a keresett célszemélyt, azaz engem.

 Van egy ehhez hasonló játék. Nem tudom, hogy mennyire ismert, de szerintem nagyon aranyos. Két táblából áll, mivel ketten lehet játszani. Mindegyiken van x darab lehajtható lapocska, amin egy rajzolt személy van, mindegyik egy osztály tagja és az a lényeg, hogy a külső tulajdonságok alapján leszűkítsük a lehetőségeket és kitaláljuk, hogy a másik által húzott kártyán kinek a neve van, természetesen mindkettő játékosnak ki kell találnia párhuzamosan a másikét. Az unokatesóimnál, emlékszem, elég sokat játszottam vele régebben. Még arra is emlékszem, hogy német volt, mivel olyan hülye neveik voltak a diákoknak.

*

Már nem tudom, hogy mit mondtam és mit nem, mint amikor egyszer kellett szóban vizsgáztatnom egymás után, ugyanabból a témából cirka tíz gyereket és mindegyiknél nagyjából ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, változó sorrendben és volt, hogy nem tudtam, hogy kinél melyik kérdést tettem fel és nem is kérdeztem meg, nehogy már hülyének nézzenek.

 Szóval a busz, amivel utazom, napjában kétszer elhalad egy erdőrész mellett, ahol ki vannak vágva a fák, szóval egy elég nagy irtás. És ma vettem észre azokat a zöld foltokat a magányos törzsek között, amik már rég megjelentek a fás részeken. De mennyire jó hogy végre a tar területen is leleddzenek már.

*

Mindenki azzal jön, így bő egy évvel az ÉRETTSÉGI előtt, hogy tudom-e hogy mi szeretnék lenni, milyen egyetemre fogok jelentkezni meg hasonlók. Elegem van az összes idiótából, beleértve magamat is, amikor felteszik/teszem ezt a debil kérdést.

Honnan kellene tudnia egy magam korú egyénnek tudnia már most, hogy mivel szeretne foglalkozni az élete további részében???

 Persze, most azt tudom erre mondani, amit a magyar tanárom, hogy manapság már az emberek nem egy életre választanak munkát (legalábbis értelmiségi körökben).

De azért mégis mennyire állat lenne megtalálni azt a munkát, ami kielégíti azt a vágyunkat, hogy az állásunk boldoggá tegyen bennünket és ne kelljen mindig más és más munka után néznünk. Az állandóság.

 De még mindig halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mi legyek. Persze vannak elképzeléseim hogy mi lehetnék, de nem tudom és nem is fogom megtudni, addig amíg ki nem próbálom, hogy mennyire fog tetszeni az a bizonyos dolog. Mert jelen pillanatban azt szoktam válaszolni mindenkinek a hülye kérdésére, hogy építész- vagy építőmérnök szeretnék lenni (ami csak a rajz alkalmassági függvénye). Ennyi. Erre azt válaszolják, hogy az milyen jó meg minden.

 De felmerült bennem az a kérdés is, hogy mi a fészkes fenének jártam akkor négy esztendőig földrajz szakkörre, ahol rengeteg mindent tanultam meg persze az alapórára. Mert a kedvencem volt a föci. Ami érdekelt belőle, márpedig majd’ minden érdekelt belőle, azt megtanultam. Még az iskola nyíltnapján is szerepeltem, mint hű földrajz-szakkörös, többször is. [újra szűkül a kör, persze most azt gondolhatjátok, hogy paranoiás vagyok, meglehet]. Aztán ott van/volt az infó szakkör, ahol programozni tanultam. És megint az alapóra, amin a legjobbak közé tartoztam. Nagyon bírom az adatbázisokat. Kedvencem volt a 3D-s szerkesztés/rajzolás.

 Mindez akkor jutott eszembe, amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy miből fogok előrehozott érettségit tenni. Hát ezekből tehettem volna. Kicsit azért idegesít. Sőt nem is kicsit.

 Most matek-fizika faktokra járogatok. A járogatás/bejárás igazából csak a fizikára igaz, mert a matek jó és izgalmas is. De elgondolkodtam azon, hogy a nyáron megtanulom mindazt, amit a biosz-faktosok tanultak (azt akartam írni, hogy tudnak csak ez nem minden esetben igaz) és szeptembertől felvenném a bioszt…

Volna. De nem csak volna, hanem lehetőség [casus potentialis] is egyben, mert még nincs vége. Mármint a szövegnek se és a lehetőségeimnek se.

 Általában halálra szoktam magamat olvasni [már ha nem gépezek helyette]. Bírom a magyart (irodalmat főleg). Szívesen mentem volna magyar faktra (meg talán törire is). Amikor kiderült, hogy nem megyek rá a történelemtanár teljesen meglepődött, igazából én is. Igazából, amikor nem jelentkeztem rá, az vezérelt, hogy ezeket meg lehet magunktól is tanulni, míg a matekot (a leg) kevésbé. Meg aztán tanulok még latint. Valaki felvetette, hogy simán mehetnék majd classica filológia szakra… Hát nem hiszem.

 Azért nem, mert az építészetben az vonz, hogy valami maradandót alkothatok, ami (jó esetben) ott marad még pár száz évig. Múlandóság vs. Maradandóság.

 Nem mintha az irodalom terén ne lehetne maradandót alkotni, de egy épületet könnyebb befogadni, mint egy könyvet, különösebb nehézségek nélkül.

Szóval ennyit az opciókról.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.