Kilencvenkilencedik bejegyzés. Eltelt egy év. Egy éve indítottam ez a blogot, és sok minden változott, de legfőképpen semmi. Néhány tapasztalattal, élménnyel több lettem [na igen, az élmények, azért ezek már nem semmik, sok minden történt, egy nyár itt-ott, utazások] régi-új barátok [no nem sok, de elegendő] akik fontossá váltak ez idő alatt. És megint Advent. Nem tudom kinek mit jelent ez a szó, mert nekem egyből a latin eredeti szó ugrik be, ami kell a definícióhoz: eljövetel. Eljövetel, a személyes kis életembe, amikor tudom, hogy még jobban oda kellene figyelnem arra, hogy mit teszek, mit gondolok, és ki a fontos az életemben. Erre kellene koncentrálnom, de nem tudok teljesen egészen ezért a célért élni, mert ott az az élet, ami nem áll meg, akárhogy is ilyen meg olyan katolikus suli. Mert az élet megy tovább, te meg szakíts Rá időt, ahogy tudsz, mille grazia… Szóval, azért legalább figyelmeztetnek, lehetőséget adnak arra, hogy hajnalok hajnalán roratera lehessen menni az épületen belül, ami – valljuk be – nem rossz dolog. Holnap megyek, nem talán, hanem igen [azért írtam le, mert majdnem odatapasztottam a ’talán’ elbizonytalanító, esélytelenséget adó szemét szócskát.

Nincs víz. Kellemetlen. Rájöttem, hogy tényleg nem lehet meglenni a víz nélkül, kell a reggeli roham-teámhoz [amit rohanva elviszek palackba zárván], kell a mindenféle mosdóbeli tevékenységekhez, és minden más alapvető dolgokhoz [mosógép/-gató gép], főzés. Ja, azért nincs, mert ügyködnek a fürdőszobában és elrepedt az egyik tömítés, full víztelenítés… Egy kicsi, de annál idegesítőbb részlet, nem fog sokáig tartani, de akár még tanulságos is lehet.

Mostanság egy rakat zenét letöltöttem, beszereztem a régi kedvencek kívánkozó számait, hiánypótlás. Ebből is látszik, a technológia fontosabb, mint az alap dolgok, van net, villany, csak éppen víz nincs. No meg persze zene. Egyszerűen rosszul érzem magam, de legalábbis kényelmetlenül, ha utazok és nincs valami a fülemben, hogy ne unatkozzak, hogy ne kelljen hallgatnom mások hülyeségét. Nem alszom eleget, állandó fáradtság, nem túl jó móka, mindez pedig csak azért, mert nem jól osztom be az időmet és mindenféle felesleges baromságokkal baszom el az időmet… ccc

A suliban minden tanárnak két diákot ki kellett/kell választania, hogy bizonyos kérdéseket [konkrétan két A/4esnyit] feltegyenek nekik. Mindennapi időtöltések, félelmek, javítási ötletek, család. Elég tanulságos volt, [ja igen, hát ha nem derült volna ki, én is részt vettem egy ilyenen, önszántamból … csak mert érdekeltek a kérdések] mert őszintén belegondolva akadt egy-két igen komoly, mélyenszántó kérdés is, amire tényleg csak nehezen lehetett válaszolni [ezeket legtöbbször átugortuk, mondván talán túl nehezek…] >Milyen a jó barátnő, hogy képzeled el a feleségedet, min változtatnál a családodban [a kapcsolatrendszert kellene javítani szülő és gyermek között, talán lehetetlen]. A végén még ráadásul feltehettünk három-három kérdést a tanárnak. Ennek örömére megkérdeztem tőle, hogy nem félt/fél-e attól, hogy rosszul választott pályát, erre azt mondta, hogy de. Hát szép kilátások, mondhatom. A magyar tanárunk volt, rendes tag, egyik legjobb fazon, olyan akire azt mondanám hogy szeretem, de talán a mainstreamhez közelebb áll a ’likeolnám’ …

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.