Nekem mindig futnom kell. Akárhogyis tervezem, mindig úgy jön ki a lépés hogy rohannom kell a buszhoz, bárhová megyek legyen rajtam akármilyen ruha, mindegy hogy öltöny vagy hatalmas táska...

Néha elegem van belőle. Sokszor lekésem a buszt akármennyire is igyekeztem, és utána a metróhoz utána meg a suliba vagy bárhová máshová...

Máskor pedig jó érzés futni tiszta erőből. Megnyugtat. Amikor nagyon ideges vagyok futok, de legalábbis vmi fizikai tevékenységhez folyamodok. Volt már erre példa. Az úttesten nekiiramodtam, addig amíg már nagyon közel nem értek az autók... Jól esett.

Sokszor nem is tudok máshogy tenni, csak rohanok, mert megszoktam.

 Azt mondják, hogy amilyen a járása olyan az élete, a tempója... de igaz fordítva is...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.