Ültem az ágy sarkában és csak meredtem magam elé, a falat ütögettem az öklömmel [mialatt imádkoztunk, hah ne is olvasd tovább…]. Hiába. Nem lesz ez másképp. A családom minden tagja kettő kivétellel, magamat is beleértve valamilyen módon újra és újat kezd. Persze mindenki újra kezdi az iskolaévet, de most ez másmilyen [utolsó/első év a gimnáziumban/egyetemen/elsős tanító néniként újra hosszú évek után]

 Azt hiszem a mai időjárás elég jól lekövette az iskolakezdés gyászos pillanatát. Valójában már valamelyest vártam is, szóval nem volt annyira gyászos, de hát mégis. Vége a nyárnak, a két hónapos szabadságomnak, újra kezdődik valami új [na, ezt leszel kedves megmagyarázni, hát nem]. De hogy az én érzéseimre milyen jelző a leghelyesebb az már más tészta. Félelem, félsz a változástól [ez nem kérdés akart lenni, de amúgy talán igen]. Nem akarok felnőni, mert nem kell a felelősség, ami ezek után még pluszba jönne, elég az a felelősség, amit még most kell viseltetnem a jövőm iránt, amitől félek. Bizonytalanság megfejelve egy kis döntésképtelenséggel. Mégis, hogy fogom kitalálni, hogy mi a nekem megfelelő dolog? Jó volt egy évvel fiatalabbnak lenni, még az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek máshová és újrajárom az egész hóbelevancot, úgyis mindenki sokkal fiatalabbnak lát, mint valójában [most nem sopánkodom, annyira].

 Elegem van abból, hogy kérdezgetnem kell embereket [lányokat] na, jó igazából csak egyet kérdeztem meg komolyan, de akkor is [a másikat már csak elkeseredésemben]. Azt látom, vagy azt akarom látni, hogy mindez felesleges [sok pénz a szülőknek, fiataloknak nem ez a fontos rész, hanem az after, hát akkor a feléből is gondtalanul is le lehet részegedni, már ha ez a végcél…, ugye hogy milyen zseniális ötlet? Persze, gyerekes, mint mindig]. Azt hiszem túl sok mindent csinálok [ilyen nincs, nem lehet túl sok mindent csinálni], csak talán semmiben sem vagyok benne komolyan, és amikor már komolyan benne vagyok, akkor most úgy érzem, hogy megriadtam. Mint egy őzike [azt hiszem nem ez a legjobb jelző, de akkor is].

Meggyújtottam egy lámpást magam mellett, égett, majd kialudt. Égtem, majd kialudtam; no, még azt hiszem nem tartok ott, hogy kiégjek, mint egy izzó. Csak hát egy lámpás és egy izzó között akad egy pár nüánsznyi különbség [mesterséges, mér a gyufa nem mesterséges… jó akkor kevésbé és többé természetes, az izzó csak izzik nem is ég rendesen, így hát a kiégése csak kihunyás, mint valami távoli csillagé]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.