Ma részt vettem életem első saját magam számára szervezett [igazából már régebb óta terveztem, de csak tegnap mondtam ki, hogy meg is fogom csinálni] bicaj túrámon.

Érdekes volt. Majd’ végig zenét hallgattam [nehogy már megrohanjanak a gondolataim (de így is sikerült nekik)], de így is láttam [mi köze van a hallásnak és a látásnak egymáshoz? Tudd meg, hogy igen is sok] egy őzgidát és egy rókát átsuhanni kecsesen/vad gyorsasággal az előttem elterülő út-szeleten. Szépek és elegánsak voltak. De tényleg. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ezen az útvonalon [legalábbis egy részén] már jártam másokkal együtt, ha nem is biciklivel, hanem gyalog. Így legalább nem kellett térképet vinnem [jaj de jól hangzik, igazából otthon hagytam az útvonal leírást és ezért nem teljesen arra mentem, mint előzőleg]. Mivel megpróbáltam megkeresni azt az utat [sikertelenül], amit a korábbi alkalom során nem sikerült megtalálnunk és emiatt tettünk egy nagyobbfajta kerülővel összekötött bozótoson való átvágást is, ezért később [jó ötven méter szint dzsumbujon való átkelés után] át kellett vágnom az erdőn. Ennek köszönhetően, amikor rákerültem arra az útra, na persze nem ott, ahol kellett volna, hanem sokkal később, akkor tök jó érzés kerített hatalmába, az hogy megérkeztem. Hozzá kell tennem még, hogy a hazafelé út egy kínszenvedés volt a kegyetlen szembeszél [nem kell a kifogás, hogy visszafelé miért voltál lassabb], de így is kifejezetten jó volt, én élveztem [miért? Még ki élvezhette volna még rajtad kívül?], főleg a lejtőn [ami az emelkedők legnagyobb ajándékai] való száguldást, meg hogy lehagytam egy biciklis-kettőst, akiket az odafele úton is lehagytam, mivel mindkét alkalommal megálltak inni. [miért nem mesélsz arról a fazonról (nagyon ász biciklije volt, csatos pedállal -> dupla hajtóerő), akivel egy ideig „versenyeztél”, majd kijelentve, hogy jól nyomod, otthagyott (elég sokáig láttam még), hmm?]. Elfáradtam, de tényleg.

*

Elolvastam egy könyvet (Paulo Coelho: The Alchemist) [több másikkal egyetemben, de most nem ez a lényeg], ami nagyon megérintett. Ennek örömére írtam egy másik dokumentumot a könyvről, de amikor a jó részeket kezdtem kigyűjteni [19], akkor rájöttem, hogy ömlesztve leadni őket nem lenne semmi értelme, mert egyszer [vagy max. kétszer] elolvassák, aztán senki nem fog rájuk emlékezni, ezért úgy döntöttem, hogy adagolni fogom [mint egy jó díler, nem kell röhögni], lépésről lépésre.

[tyű, most, hogy bemásoltam az eredeti szöveget, jöttem rá, hogy Times New Roman betűtípussal írtam, botrány, így hát átváltom Palatinora]

Elsőként a sztoriról:

Santiago [aki egyébként végig ’the boy’ címen fut] egy pásztorfiú Spanyolországban.

Szereti a juhait és azok is őt. De egyszer álmodik a piramisokról és valami kincsről. Először nem akar sehova menni, hanem a saját kis életénél akar maradni, de a biztonság kedvéért megkérdez egy jósnőt, aki azt tanácsolja neki, hogy menjen el Egyiptomba, de a tanácsáért a kincs tizedét kéri, ha megtalálja a fiú, amit keres. Még egy másik személyt is megkérdez, hogy mit kezdjen az álmával, de csak ugyanazt kapja válaszul, és a fizetség is ugyanannyi a tanácsért. Andalúziába tart, ahol a bárányait akarja megnyíratni, ahogy évente egyszer szokta. Itt találkozik a kereskedő lányán kívül egy ősi királlyal, Melkizedekkel [aki nagyon sajnálta, hogy nem árulta el a nevét a fiúnak, hogy az majd mesélhessen róla], aki mesél neki az emberek végzetéről és az álmaikról. Ennek hatására indul el a fiú Egyiptomba. Eladja nyáját és a pénz egy részéből átkel a Gibraltári szoroson, át Afrikába. Úgy tervezi, hogy a pénzéből eljuthat Egyiptomba, de tévednie kell. Átveri egy kisstílű tolvaj és minden pénze odaveszik. Már vissza se tud utazni Európába…

Ez persze csak egy váz, és az érdekes és komoly dolgok csak innen indulnak, de nem árulom el, hogy mi történik, inkább olvassátok el a könyvet [eredetiben, mert úgy jó, menő és tényleg jó nyelvgyakorlás és nem nehéz (lásd: még én is el tudtam olvasni)]

[1] „When someone sees the same people every day, as had happened with him at the seminary, they wind up becoming a part of that person’s life. And they want the person to change. If someone isn’t what others want them to be, the others become angry. Everyone seems to have a clear idea of how other people should lead their lives, but none about his or her own.” /The boy/

[Ha valakinek gondja akad a szöveggel, akkor írjon (ezért számoztam be, persze ennek akkor lenne több értelme, ha ömlesztve nyomtam volna be az összest) szívesen lefordítom, de szerintem annak, aki egy kicsit is tud angolul egy kis szótárazással nem jelenthet problémát. (ezek után ne is várd, hogy bárki, bármit is kérdezni fog, ezt te is tapasztalatból tudod, barom/[(2.) legújabb Bëlga szerint] dilettáns (omg ez meg minek hallgat ilyet? Azért, mert jó)]

*

Most igazából azon agyalok, hogy leírjam-e a dilettáns viselkedésemet, amit az egyik ballagáson tanúsítottam. Hát azt hiszem, hogy leírom. Na jó, mégse, mert gáz. Odamentem az egyik ismerős lány [leányzót akartam írni] közelébe a műsor után és megvártam, míg szemének pillantásával megajándékoz engem és utána odajön hozzám. Mindez meg is történt, csak az egészben annyi volt a kellemetlen [szerintem mindkettőnknek, de hát (szerencsére, vagy nem szerencsére) csak magamról tudok nyilatkozni], hogy ott volt még egy srác is. Naná. A fiúja (annyira ergyák, bitangok, gyatrák a magyar nyelvben a nő és férfi kapcsolatát leíró szavak). A leányzóval kb. csak évente egyszer-kétszer szoktam találkozni, de akkor mindig táncoltunk. Ez persze nem jelent [túl] sokat. És tudtam is, hogy nem lesz belőle semmi. De mégis, szar dolog ráébredni, hogy az élet a mi hatalmas egónk nélkül is halad a maga pályáján. [A Benjamin Button filmben is volt egy ilyen rész]. Természetesen nem várhatom el senkitől, hogy addig tartsa fenn magát nekem [nevetséges, de jó lenne], amíg meg nem találom a nekem való lányt. Így leírva tényleg gáz, de jó szembenézni a tényekkel. Fuck. [jó kis befejezés]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.