Nos, régen írtam, de ez valakinek a szempontjából bizonyos, hogy nem lehetne kifogás, mivel sokan a semmiről is egészen hosszan és szemléletesen tudnak regélni s mesét rittyenteni. De most nem róluk van szó, meg velem már csak a korábban említett cél nélküli, célt kereső pangás történt [milyen abszurd: a semmi történik].

 De azért mégis történt valami, ami írásra sarkallt. El is mondom azonmód [Babitstól (is) ragadt rám a stíl, ha kérdeznétek, de majd hivatkozom reá] : koncerten voltam a ZP-ben [most mindenki odajár? Nem, én most voltam ott első ízben s azt sem tudtam, hogy merre lelhető fel], természetesen nem saját igazolvánnyal [mint megtudtam ez okirat hamisításnak minősül; ráadásul ez miért természetes, ha???] ,de ez már egy másik történet. [egyszer ugyanezt a kontextust idéztem egy hatodikos (vagy ötödikes? Nem is tudom már) irodalom órán, mivel akkor olvastam a Végtelen történetet (aminek volt vége) és minden fejezet végén ez a mondattöredék állt és erre a tanárnőnek eszébe jutott, hogy a történet/elbeszélés fogalmat meg akarta ismertetni az osztállyal, mire a többiek engem okoltak… jellemző (mi is volt az eleje? ) ja, ennyi.] Szóval jöttem hazafelé, de valamilyen okból kifolyólag már elment az utolsó busz is és az éjszakai járatok meg máshonnan indultak, mármint amelyik nekem megfelelő lett volna, tehát gyaloglásra kényszerültem [eszembe jutott egy SE reklám, amiben egy csávó sétált az éjszakában és ki volt írva, hogy szeretem lekésni az utolsó buszt + I se-jel music és amikor néztem ezt akkor nekem is kedvem lett volna hozzá, de most hogy valóban ezt tettem vegyes,  mondhatnám ambivalens érzésekkel viseltettem ez ügyben; hány karakter után húzza alá ez a szar hogy túl hosszú mondat? Hmm?]. Tehát battyogtam az aszfalton és néha megálltam, hogy stoppoljak meg leintsek egy taxit, persze egy se állt meg, vagyishogy majdnem egy se, mert egy megállt és elvitt az éjszakai buszom megállójáig, nem sokat kérdezett de akkor is csak annyit hogy voltak-e csajok, miután megmondtam neki, hogy koncerten voltam.

 Tehát elértem abba az ominózus buszmegállóba, ahol megtörtént mindaz, ami miatt már röpke fél oldalnyit koptattam a billentyűzetet [mondtam én, hogy jó sokat lehet írni a semmiről, nekem is sikerült]. Amikor odaértem az előző busz három perce ment el, a következő meg egy óra múlva jött. Tehát várakozni kényszerültem. Leültem először a fehér drót széklapra, majd a földre heveredtem és olvastam, majd mikor elegem lett belőle eltettem és elszenderedtem. Arra ébredtem, hogy egy fazon bámul a képembe, akit előzőleg láttam a távolban közeledni. És utána elkezdtünk dumálni. Kiderült, hogy ellopták a kocsiját és ezért vár a buszra, meg az az információ is napvilágot [jelen esetben lámpafényt] látott, hogy én merről és honnan jövök és itt is szóba jöttek a csajok. Bazz, mindenki ezzel szopat? Miért nem foglalkozik mindenki magával? Mondtam, hogy ismerőseimmel voltam, akik történetesen lányok voltak és kérdezte, hogy volt-e valami extra, kérdezem, hogy mire gondol. A mocskos fantáziájú természetesen arra gondolt, amire én is. [bazz. Telekentem a gatyámat már egy csomó szúnyog hullájával, amiket elkaptam röptükben majd szétnyomtam. Fincsa. (ezt a szót valójában nem írtam le)] Aztán megkérdezte, hogy mégis miért nem történt semmi [szar ez a függő beszéd; válts, válts, upcre válts]

- [hosszas gondolkodás után ezt válaszoltam neki]: Mert erkölcsös vagyok, mert úgy neveltek, ezt láttam.

ÁÁÁÁ sehogy se jó. Mindegy. Szó terelődött a saját életére és kiderült, hogy volt házas, három évig, de utána szétmentek, mivel a pasi csalta a feleségét. És még ezek után volt képe beszólni nekem, hogy sose volt csajom [hogy ez mennyire magánügy az már paradox] és ebből ki is következtette, hogy … is. És erre kijelentette, hogy mennyire sajnál, meg hogy akkor miért nem kurvázom. Anyád. De, ami a lényeg meg kérdezte, hogy mi az, amit semmi pénzért nem csinálnék meg. Ezen tényleg sokáig filóztam, de így konkrétumok nélkül csak annyit mondtam volna, hogy szexuális kaliberű dolgokba biztos, hogy [biztos?] nem mennék bele. És pénzért? Merthogy ezt is felvetette. Beteg. De valóban az? Csak ő tényleg úgy csinálja, ahogy megmondta, miszerint ő ilyen korában mindent kipróbált. Válaszul az állandóságra és annak hiányára kérdeztem rá. Ő meg, hogy hiszek-e benne, mármint az igaziban. Ja. Több mint valószínű, hogy nem az első lesz, de még első se volt, úgyhogy nem is nyilatkozom… [de mégis] Asszem ez az egész nagyon kaotikus. De megtaláltam a választ abban a műben, aminek az elemzésével ütöm el az időmet, már ha nem a gép előtt szarakodom órákon át valami szar játékkal, szánalmas, de pangás van. Szóval a lehetséges válasz:

 „Az a kultúra pedig, ahol a megismerés főforrása az ösztön, és egyedüli értékmérője a hasznosság, ahol a legmagasabb morál a falka harcában való önfeláldozás, s ahol még az ész is csak az ösztönélet izgatója vagy az Akarat szolgája akar lenni: nem emberi, hanem állati kultúra.” /Babits Mihály: Az írástudók árulása (bevezető Julien Benda könyvéhez a La trahison dec clercs-hez. Paris. 1927.)

Nem tudom, hogy sikerült-e valamit átadnom, legalább a körvonalakat sikerült-e megrajzolnom, de azt hiszem mindenki érezte már ezt a fajta dilemmát, a morális válság [legalábbis szempontomból, bár ez a válság mindig megvolt valahol a történelem folyamán] jeleit és a nyomában felvetődő kétségeket, kérdéseket.

Ja és még annyit, hogy ezt három napja [vagy még régebben] megírtam csak mivel elveszett, de nem került meg a pen-driveom ezért nem tudtam felrakni a netre....

[ha vki megnézné a tartalmat az cikis lenne. vagy nem. legfeljebb megtalálná blogot és akkor én meg a pendriveomat... az jó lenne.]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.