Ma megvettem életem első Tisza cipőjét.

Elég sokáig, kb. egy óráig tartott mire kiválasztottam, de telefonos segítség kellett hozzá. Elképesztő, hogy mik befolyásolják az embert ilyenkor. Vegyük például az ismerőseimet, kinek milyen van. Az egyik, amelyik nagyon tetszett, pont olyan volt, mint az egyik barátomnak, akivel vmikor volt rózsásam kapcsolatunk is, de ha ne adj isten! újra összefutottam volna vele, akkor biztos azt gondolná, hogy nem tudok rajta túllépni;  és mennyire igaza lenne, mert fizikai képtelenség lenne… J

Aztán ott a kérdés, hogy a fűzős vagy a tépőzáras. Árban is van a kettő között különbség, így ez is számított, mivel szüleim már így is horribilisnek ítélték az összeget (mert hát ismét nem önerőből vettem [még most is hiányozna a fele]), meg úgy is alacsony a rüsztöm így kötős lesz, hogy legyen mibe bele… és ne a beton legyen az.

Meg a sok dizájnszín. Botrány. A bőség zavara, amiben még az eladó sem tud segíteni. Szar [durva, obszcén vagy bántó szó] ügy. De a telefonos segítség hasznos volt, mert hát szakértőket kértem fel.

Azt hiszem ez a cipő nem csak egy cipő, hanem egyben egy státuszszimbólum is. Nem egy Saab vagy egy Mercedes, hanem Tisza. Mindenki látja majd rajtad, hogy ki vagy, vagy kinek akarsz látszódni. Az én baráti köreimben (hah, baráti…) fontos dolog ez a márka és erre azt mondhatnátok, hogy sznobok, de nem azok, csak egy kicsit. Meglepően felemelő érzés volt kiperkálni azt az egy papír fecniből álló összeget az eladó srácnak és utána egy Tisza szatyorral kibandukolni a plázából.

Mert megérdemlem (na de mégis mivel érdemeltem ki?)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.