[az eredeti bejegyzés IV.21-én készült]

Mostanság voltam Bécsben. Meg Melkben. Mindkét helyen egyazon társasággal. Jó volt.

Bécsben a Schönbrunn-i palotát néztük meg, plusz a hozzá tartozó kerteket. A park végén volt egy „kilátó”- szerűség, ami igazából egy domb tetején volt és a belsejében egy kávéház működött és a tetején lévő teraszra fel lehetett menni – jegy ellenében. Az egész város elterült a szemem előtt. Szép volt. Felfelé menet a palota kertjében kellett menni, ami igazából egy hatalmas – tényleg gigantikus – (köz)park volt, tele futkosó edzeni vágyókkal, babakocsit toló anyukákkal, turistákkal, szerelmespárokkal, diákokkal. És ekkor eszembe jutott, hogy ha lenne barátnőm, akkor ide mindenképp elhoznám és az egész parkot keresztül-kasul bebarangolnánk. Mert nem kötelező a kavicsos úton menni, vannak utak, amik az erdős részen vezetnek keresztül, ahol én is mentem. Láttam mókusokat, meg egy kis tavat, ahol egy (vad)kacsa úszkált – így utólag belegondolva valószínűleg a park melletti állatkertből szökhetett ki [rejtély megoldva, pipa], szóval egészen idilli volt.

*

Most beteg vagyok, nem voltam suliban sem. Csak orvoshoz mentem [a háziorvoshoz, aki nem ért - szerintem - túl sokat az ilyen kaliberű betegségekhez, inkább a tüdőorvosomhoz kellett volna mennem, csak ahhoz túl sokat kellett volna utaznom. That’s life.

Aztán a netet, amit csórikáltam lekódolták, ami igencsak nagy kellemetlenséget jelent számomra. Emiatt sokkal kevesebbet netezem. Most sem azon a gépen írok, amin van net, hanem azon, amelyiken eleddig írtam. Kevesebb msn, facebook és más folyamatos figyelmet és napi látogatottságot igénylő játékok. Ezek a következmények.

*

Valahogy többet álmodom, mármint alvás alatt [mármint amennyire emlékezem] és többre is emlékszem belőlük. Elalvás előtt kikapcsolom a zenét, hogy tisztábban gondolkodhassak. Furcsa. Összeszedem, hogy kik fontosak számomra.

Rájöttem, hogy mindenhol van valaki, akire úgy nézhetek, hogy milyen jó lenne, ha…

De tényleg. Minden közösségben. Főleg olyan helyeken, ahová időnként kerülök, de csak laza függésben, kapcsolatban vagyok velük.

*

Holnap zongoráspróba [de nem én fogok zongorázni]. De suli helyett továbbra is itthon fogok dögleni meg fuldokolni. Damn shit. 

Aztán még meg kell írnom egy levelet messzire, magamról, másvalakinek, mindenképpen, mára [kifogytam az ’m’ betűs szavakból]. Hja és kézzel. Ez nem jelent gondot. Szeretek írni. Eddig, ha valami fontosról, akartam írni, akkor feltétlenül lapra írtam és töltőtollal [mint általában]. De ebben is változtam. Volt, hogy már a szagától is undorodtam a golyóstollnak és semmi kedvért nem írtam volna vele, de most már két szótárfüzetembe is azzal írok [igazából az vitt rá erre, hogy a töltőtoll írása elázott egyszer és nem tudtam elolvasni később]. Meg mostanra ugyanúgy le tudom írni a gondolataimat géppel, mint kézzel [hülyeség, mindkettőt kézzel írod, egyiket tollal, másikat gépeled], nem mintha ennek fizikai korlátai lettek volna, mert iskolánk (egyik) alappillére [szerintem] a tízujjas-gépírás, hanem mentális/érzelmi alapjai voltak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.