Asztalláb melletti galacsin

Mellette katedrán [tovább nem jutottam, mert más vonzott]

Szürke csend. Vagyis mégsem. Az ablakon keresztül beáramlik a szürke zaj és a szürke fény, merthogy délután van, nem kéne itt lennem, felbukkanó kalandor. Ezt meg is mondták. Megvolt az előjáték, már indulnom kéne, de maradtam. Valaki a katedra előtt [azt hiszem az illető kicsit megorrolt rám, amikor elolvasta, de akkor nem gondoltam, hogy a padtársamon kívül bárki másnak megmutatom egyáltalán] fennhangon hadar valami pincér történeteiről. Alig lehet érteni, amit mond, azt hiszem, hogy az egész könyvet fel akarja olvasni, ha lenne rá idő. De szerencsére nincs. Másik két ember küzd az álmosság katonáival, hogy fejük nehogy lekókadjon ebben a szóözönben, ami minduntalan lenyomná azt. Még küzdenek, de valami mással is foglalkoznak. Én például írok, másvalaki a gépén pötyög, de nem látni, mivel az háttal van nekünk [ egy laptopnak van háta?]. Néha elmosolyodunk, néha felröhhenek. De csak néha, mivel a szavak tavából csak ritkán merül fel egy(-egy) egzotikus és majd’ pikáns állat. De azért jó. Valaki, aki már valaki, mivel már esett róla szó, a körmét babrálja és maga elé mered. Valami kalózokról van szó, meg pápákról, meg vizekről, meg ezek veszélyeiről. ?ár nem hiszem, hogy sokáig bírjuk, senki talán csak a felolvasó. Mikor új részbe kezdene, ránéz az órájára, mi meg a falióra helyére, merthogy az már nem volt ott. Elrohant. Jobb dolga akadt, mi meg itt ragadtunk az időtlenségben. Szerencse. Nekem van órám, de csak kariés de nem fali. Azért ez még mindig kényelmesebb. És ekkor csoda történt. Valaki megpróbált berontani. Majdnem sikerült neki, de ekkor realizálta, hogy mi a helyzet és így bebocsáttatást nyert. Egy követőm. Bár csak ideiglenes átutazó hazánkon. Permanencia. Majd megszakad(t).

[határmódosítás: nem tetszett a betűtípus, hát megváltoztattam…]