Összejöttek a dolgok, de nem a pozitív értelemben. Sajna. Elhihetitek, én sajnálom a legjobban.

 Ad1 és legfontosabb: az Eastpak övtáskám pántja az elszakadás legeslegszélén áll így el kellet, hogy vigyem egy olyan helyre, ahol orvosolni tudják ezt a problémát. A legrosszabb az egészben az, hogy akármilyen mély is a nadrágzsebem nem fér bele mindaz, ami eddig az övtáskám mélyén rejtőzött (egy remekül forgó Rubik-kocka, bicska [Polyák], egy Sunyi Ericsson mobil [majdnem itthon hagytam a reggeli induláskor]+ a hozzátartozó füles [leesett az egyikről a kis fülgumi], egy 1 gigás Pen drive, az igazolványtartóm [teljesen itthon hagytam]). Szóval elég sok minden. És mindez egy szarul megvarrt pánt miatt. A fene essen belé (na jó, inkább mégse).

 Ad2. Ma járt le az egy éve, bizonyos okokból újrahosszabbított, olvasójegyem, ami fontosabb, mint a BKV-bérletem. Botrány, beengedni még beengedtek, de könyvet, azt már nem hozhattam ki. És így nem is tudom meghosszabbítani a nálam lévő könyv-hegyeket. Katasztrófa! De most komolyan.

 Ad3. Visszasüllyedtem a nem-tanulás feneketlen gödrében leledző mocsár jelentős részéig. Szánalom, így hát szánjatok meg.

*

Megnéztem az Egek ura című remekművet. Sajnálatos módon magamra ismertem a főszereplőben, de talán a jó filmek attól jók, hogy tudunk azonosulni az általuk megalkotott szereplőkkel, akkor is, ha azok részint negatívak.

Nincsenek barátaim, mert mit is takar nálam a barát szó? Hát lássuk a medvét (igazából ezt nem most akartam leírni, de hagyjuk, had hömpölyögjön az ár!):

-          bármit elmondhatok neki, akkor is, ha tudom, hogy ha nem ő lenne, aki, akkor kiröhögne, oly simán, mint az olajozott villám

-          előbb szólok neki arról, hogy mikor történt velem valami rossz, mint az anyámnak (ez azért nem jó, mert én ritkán szólok az édesanyámnak, ha gondom van, de barátnőt meg nem akartam írni, mert akkor már az is lehetne [főleg ha ellenkező nemű, bár mostanra ez sem kötelező, csak normális, szerintem])

-          át tudja lépni a védműveket, a jégpáncélt, ami(ke)t emeltem magam és a társadalom többi tagja közé; vagy ha nem tudja átugrani azokat, akkor ki tudja nyitni a kapukat

-          bármikor ráírhatok, felhívhatom

… az ár csermellyé szelídült, mi újra remélhet egy nagyobb folyót a távoli síkságon, amivel egyesülhet…

Bah! Baromság, ezekből a szempontokból is látszik, hogy nem (csak) barát kellene nekem, hanem egy ’media naranja’, egy társ, olyan életemvégéigelkísérős.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.