Hazajöttem. Igaza van Benjamin Buttonnek, amikor azt mondja, aki hazatér csak az érzi a változás szelét és csakis saját magán. Mindenki, aki otthon van, az megmarad olyannak, amilyen addig volt. És nem is lesz semmi más. Nincs változás. Nézik a BL-döntőt. [utálom, hogy minden szart kihúz a word, és lassan hozza fel a kis fejléc almenüpontokat, rohadjon meg]

 Osztálykirándulás. Érdekes dolog. Egy rakat fazon, akinek a legtöbbje már nem ott tart, mint pár éve, hogy inkább otthon döglene és teljesen motiválatlan fejjel rohad múzeumról múzeumra, szerencsére. Az idei program elég jó volt, attól függetlenül, hogy az indulás napjáig a programokról kb. annyit tudtunk, mint egy kisgyermek a differenciálegyenletről. De szerencsére jól jöttek ki a dolgok. Csak a kajával voltak kisebb problémák: példának okáért majd’ mindig kevés volt [két zsömle reggelire, minek néztek azok minket? Ezek után benyomtuk azt az épületes beszólást, hogy ’ az előétel jó volt, most jöhet a főfogás’ meg, hogy ’a kóstoló finom volt, ebből kérünk’. Csak ne esett volna olyan sokat. [azt hiszem most átmentem a leírós formámba]

*

 Köcsögösködés. [egyáltalán nem vártam volna magamtól, hogy leírom, de erre nincs jobb szó] Azt hiszem, hogy ez jellemzi legjobban azt a folyamatot, ami tapasztalható volt nemcsak a kiránduláson, hanem az elmúlt egy-két hétben a suliban is. Éljenek a rohadt osztálytársak! A nyelv, ami páriává tesz. Kiközösítetté. Ha keveset beszélsz, akkor kigúnyolnak és csodálkoznak és kiröhögnek, ha megszólalsz. De nem ez az én utam, bár megpróbáltam a délelőtt folyamán, de nem segített csak annyiban, hogy néhány szociálisan érzékenyebb egyén odajött megkérdezni, hogy minden oké-e, én meg simán belehazudtam a képükbe, hogy persze, meg hogy csak a nap miatt mentem harminc méterre a gócponttól. Öt év sok idő. ÉS kifogytak a türelmükből, legalábbis ezt állítják. Ha az elején nem zavarta őket, akkor most se. Ennyi idő elteltével nehéz megváltozni. Azonnali változás mégpedig nincs. Ezért fog sírni a sok proletár, hogy így meg úgy minek szavaztam rájuk, vagy ha nem is szavazott, akkor is pofázni fog, hogy milyen szar még minden húsz perccel az új kormány megalakulása után. [azt hiszem, hogy ez egy kicsit off volt]. Kölcsönös elégedetlenkedés. Fogd be a pofád! Ne mondj szar poénokat, ha meg mondtál egy jót, akkor azt lehetőleg minél gyorsabban elfelejtjük. Ne szólj bele, csak kussoljál, míg a nagyokos faszkalapok szemantikailag kicseszettül hibás és pontatlan mondatokkal, félmondatokkal szerencsétlenkednek egymás között, hát hajrá! Élvezzétek!

 De nekem is elegem van a kicsinyes, klikkesedő semmilyen közösséggel nem rendelkező bandázásukból, ami a közös ivászatban, cigizésben, focizásban merül ki. Apropó foci. Az alfahím képzettel rendelkező fazonok veszélyesek a fociban, főleg ha tényleg tudnak játszani ráadásul agresszívak is hozzá. A végén, vagy a közepén felképelnek, ami kellemetlen dolog. Én szóltam.

*

A szar, nedves, sokáig tartó szürke, viharos, esős idő az idegeimre megy és kifejezetten rossz hangulattal tud megajándékozni.

*

Rég nem volt idézet. Hát most, íme:

[2] “That at a certain point in our lives, we lose control of what’s happening to us, and our lives become controlled by fate. That’s the world’s greatest lie.” /Melchizedek/

Hmm. Asszem ez idevág.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.